Világjáró gyerekek 2021

2021.01.16. – 2021.12.11.

A 2015-ben indult Világjáró Gyerekek sorozatunk egy olyan családi program, ahol minden hónapban más és más nemzet kultúráját, meséit, játékait mutatjuk be a gyerekeknek. Nemcsak nekik tartogatunk élményeket, hiszen a szülők is sok új dolgot megtudhatnak az adott országról, nemzetről. A programokon egy rövid országismertetőt mindig valamilyen előadás is követ, amely lehet zene, tánc, színház, bábszínház vagy akár mesemondás is. Ezt követően különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, amelyek amellett, hogy szórakoztatóak, szintén segítik az ország népének, földrajzának és kultúrájának megismerését.

A programsorozat célja, hogy a gyerekek a világ minden tájára elkalandozhassanak, nyitottak legyenek különböző kultúrákra, és elfogadással forduljanak más nemzetek szokásai felé.

Hogy a különböző országokat minél hitelesebben tudjuk bemutatni, az eseményekre felkérjük az adott nemzet nagykövetségét és/vagy kulturális intézetét, hogy vegyenek részt a szervezésben és a programokban. Így a vendégek nemcsak egy adott országgal ismerkedhetnek meg, hanem sok esetben az itt élő nemzetiségek tagjaival is kapcsolatot teremthetnek. Eddig több, mint 30 különböző ország volt a vendégünk a világ minden tájáról, Európától Dél-Amerikáig, Afrikától Ázsiáig.

2020 őszétől a járványhelyzet végéig a programsorozat online kerül megrendezésre, az események a Galéria Facebook-oldalán követhetők. Regisztráció nem szükséges.
A továbbiakkal kapcsolatban a jövőben is tájékoztatást nyújtunk holnapunkon, Facebook oldalunkon. Köszönjük a megértésetek!

IDEI PROGRAM

2021

Január 16. – Japán LINK
Együttműködő partner: Japán Alapítvány Budapesti Iroda

Február 13. – Spanyolország LINK
Együttműködő partner: Cervantes Intézet, Budapest és Spanyol Nagykövetség

Március 13. – Nagy – Britannia LINK
Együttműködő partnerek: Nagy Nóra, alkalmazott nyelvész, a Képzőművészeti Egyetem oktatója, Takács Nóri, a Sage Nyelvsuli tanára és Vida-Veres Imola, zenetanár és zeneterapeuta

Április 10. – Németország LINK
Együttműködő partner: Goethe Intézetet

Május 8. – Bulgária LINK
Együttműködő partner: Bolgár Kulturális Intézet

Szeptember 25. – Franciaország LINK
Együttműködő partner: Francia Intézet

Október 30. – Argentína LINK
Együttműködő partner: Argentin Nagykövetség

December 11. – Izrael LINK
Együttműködő partner: Izraeli Kulturális Intézet

Ajánlott életkor: 3-10 éves

SAJTÓMEGJELENÉSEK:

  • 2021. január 17., Octogon.hu, Japán illusztrátor, zen kert és szakura lámpás LINK
  • 2021. január 14., Magyar Nemzet.hu, Családi matiné – Barangolás Japánban LINK
  • 2021. január 11., Magyar Nemzet Online.hu, Széllények, online videópremier, japán újévi szokások LINK
  • 2021. április 08., Minimatiné, Gyerekprogramok hétvégére – április 10-11. LINK
  • 2021. április 10., Gyerekkel, ONLINE / Világjáró Gyerekek – NÉMETORSZÁG LINK
  • 2021. szeptember 23., Minimatiné, 2A LEGJOBB GYEREKPROGRAMOK HÉTVÉGÉRE – SZEPTEMBER 24-26. LINK
  • 2021. szeptember 25., Metropol, Világjáró gyerekek – Fedezd fel Franciaországot online! LINK
  • 2021. október 18., Kultúra.hu, Online októberi barangolás a Deák17 Galériával LINK
  • 2021. október 22., Minimatiné, 30 JÓ GYEREKPROGRAM AZ ŐSZI SZÜNETBEN LINK
  • 2021. október 22., BonumTV, Online októberi barangolás a Deák 17 Galériában – Kaposi Dorka LINK

Eddigi vendégeink voltak