SZERINTEM BETLEHEM (új határidő november 28.)

Pályázati felhívás 6-19 éveseknek és nemzetközi ikerkiállítás Budapesten és Betlehemben egy időben

2022.09.12. – 2022.11.28.

A Deák17 Galéria és a Bethlehem Peace Center által meghirdetett pályázat és kiállítás célja, hogy közös gondolkodásra hívjon arról, mit is jelent számunkra ma Betlehem. A pályázatot két témában hirdetjük meg:

  1. A Betlehemi istálló: Betlehem elsősorban természetesen a karácsonyról szól. Jézus születésének helyszíne, a betlehemi barlangistálló szimbolikus hely, egy kultikus pillanat díszlete, mely a Szent Család első közös órának adott otthont.
  2. Betlehem ma: azonban Betlehem korántsem csak a karácsonyról szól: máig létező hely, egy multikulturális, élő város, ahol ókori romoktól kezdve, középkori keresztény templomokon és muszlim mecseteken át, hatalmas határzáró betonfalakig és híres, Banksy által festett street art alkotásokig sok minden található.

Betlehem egy szimbólum, egy jel, amin keresztül kapcsolódhatunk történelemhez, valláshoz, békéhez, és ami teret adhat saját vélemények, ötletek, gondolatok kifejezésére is. Szerinted mi Betlehem?

A pályázatra beérkezett és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból a Deák17 Galéria és a Bethlehem Peace Center egy időben mutat be ikerkiállítást 2022 decemberében. A kiállításon a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások digitális reprodukcióit tesszük közzé.

PÁLYÁZÓK KÖRE:

Országos nyílt pályázat általános iskolás és középiskolás diákok részére, 6-19 éves korig.

RÉSZVÉTEL, ZSŰRIZÉS:

A pályázat ingyenes, részvételi díj nincs. Pályázni kizárólag digitális úton lehet, az oldal alján található online űrlapon keresztül. A digitálisan beküldött pályázatok közül szakmai zsűri választja ki a Deák17 Galériában kiállításra kerülő alkotásokat. A szervezők célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson tehetséges, fiatal alkotók számára.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

  1. Pályázni digitális úton lehet, a pályázat csak online, a Typeform felületen keresztül nyújtható be. A pályázathoz 1 db jó minőségű fotó beküldése szükséges az alkotásról jpg/jpeg formátumban, minimum 2MB – maximum 10MB méretben.
  2. Technikai, műfaji megkötés: a pályamunkák csak kétdimenziós alkotások lehetnek (rajz, grafika, festmény vagy fotó).
  3. Pályázni lehet egyéni, valamint közös, csoportos munkákkal is. Csoportos alkotás esetén a csoport létszáma maximum 5 fő lehet.
  4. A szervezők egyértelmű elvárása, hogy a téma vizuális feldolgozását a pályázók kellő tisztelettel közelítsék meg. Az alkotások nem tartalmazhatnak obszcén, pornográf, sértő, politikai elemeket. A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria célközönsége a 3-23 év közötti gyerekek és fiatalok, így a kiállításra kerülő anyagok tekintetében szükséges figyelembe venni, hogy a korosztályba nagykorúak mellett óvodások, kisiskolások is tartoznak.
  5. 16 éven aluli pályázó esetén szülői engedély beküldése szükséges a pályázáskor.

FONTOS DÁTUMOK:

  • A pályázatok beküldési határideje digitális formában: 2022. 11. 28. hétfő, éjfél (meghosszabbított határidő)
  • A beérkezett pályamunkák zsűrizése: 2022. 11. 29.
  • Pályázók értesítése (e-mailben): 2022. 11. 30-12.02.
  • A kiválasztott Pályamunkákból megrendezett tárlat tervezett ideje: 2022 december 8-17. A kiállításra beválogatott munkákat eredeti formájukban benyújtani nem szükséges – azokat a Galéria digitális másolat formájában kinyomtatja és kiállítja.

Figyelem! A határidőn túl beérkező pályamunkákat nem áll módunkban befogadni!

A pályázattal kapcsolatos további Információ, kapcsolattartás:

deak17galeria@gmail.com, +36-1-266-0482

JELENTKEZÉSI LAP

Pályázó vagy törvényes képviselő (18 év alatti diákot képviselhet szülő vagy gondviselő) adatai:

Alkotó adatai

Iskola

Pályamunka adatai

Pár gondolat a műről, szinopszis – nem kötelezően kiöltendő, maximum 1000 karakter
Click or drag a file to this area to upload.
Kérjük, fényképezze le az elkészült pályaművet és töltsön fel róla 1 db jó minőségű fotót jpg/jpeg formátumban, maximum 10MB méretig! Fontos, hogy csak az elkészült pályamű szerepeljen a képen, a pályázó - személyiségi jogok miatt - ne. A kép elnevezésében szerepeljenek a következők: pályázó neve, életkora, az alkotás címe

Szülői engedély

Click or drag a file to this area to upload.
16 éves kor alatti pályázó esetében kötelező a kitöltött, aláírt Szülői engedély benyújtása, melyet fentebb a "A pályázattal kapcsolatos további Információ, kapcsolattartás" szekcióban lehet letölteni.