2023 decemberében ünnepeljük a világhírű magyar tudós, Neumann János születésének 120. évfordulóját. A számítógép atyjának is tartott matematikus tiszteletére a Neumann Társaság, a Deák17 Galériával szoros együttműködésben diákalkotói pályázatot írt ki. A zsűri által legjobbnak ítélt pályaműveket mutatjuk be évzáró kiállításunkon.
Nagy örömünkre szolgált, amikor még másfél évvel ezelőtt a Neumann Társaság felkereste a galériát a pályázat kiírásának szándékával.
A pályázatra 101 db pályamunka érkezett be országszerte, a főváros neves gimnáziumaitól kezdve és vidéki iskolákból egyaránt. különösen sok pályamunka érkezett a sándorfalvi Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolából.
A teljes pályázati anyagból a kiállításban a szakmai zsűri és a Deák17 Galéria által kiválasztott közel 50 diák munkája látható. A korosztályt a pályázat kiírói 6-18 év között határozták meg, így a kiállításban is a legfiatalabb alkotó Szurovecz Ernő 1.osztályos diák, a legidősebb pedig Böröcz Lilian 12. oszt-os résztvevő.
A kiállításban a hagyományos képzőművészeti technikák és a Neumannhoz értelemszerűen még közelebb álló digitális műfajok egyaránt képviseletik magukat. Így számos ceruzarajzot, krétarajzot, filctollrajzot láthatunk, de pl. velem szemben egy 3 részes akrilfestmény-sorozat is helyet kapott. Emellett találkozhatunk akvarellel, tűfilc-grafikával és tűzzománccal is.
Valamivel kisebb arányban, de nagy számban sorakoznak a technikai fejlődést, a számítógépet nemcsak tartalomban érintő, hanem az alkotói folyamat során is használó munkák: a papír hordozóra nyomtatott, de digitálisan készült grafikák vagy digitális montázsok. Elsősorban a kisebb, sötétebb térbe kerültek azok a művek, amelyeknek a hordozói is elektrotechnikai eszközt igényelnek: videók és animációk. Ezek között is találunk eleve digitális felületen szerkesztett animációt, és valós tárgy fotózásával, pl.egy legó folyamatos építésével és fotózásával készült animációs filmet is. A térben posztamensen láthatók az ún. objektek, azaz tárgy-jellegű alkotások: egy elektronikusan működtethető lego mobil vagy akár egy 3D nyomtatott panelekből álló, fény- és kijelző felülettel is rendelkező tárgy-objekt.
Egészen különleges az is, hogy Neumann munkásságát hány es hányféleképpen közelítettek meg a fiatalok. Neumann-nak szinte minden kutatásai területe, felfedezése, eredménye visszaköszön a falakon. A munkák többsége nem egyszerűen hommage, tisztelgés Neumann előtt, hanem tevékenységének a ma szemszögéből történő feldolgozása. Eredményeinek, mára gyakorolt hatásának bemutatása, ahol munkájának továbbfejlesztései is megjelennek, azok minden pozitív és negatív aspektusával. Több olyan alkotás is készült, amelyek mély, filozófiai, sokszor morális, vagy akár kritikai módon közelítették meg a témát, rámutatva arra a rendkívül aktuális és hátborzongató kérdésre is, amelyről Neumann már az 50-es években írt, hogy „Túléljük-e a technológiát?”.
Természetesen Neumann személyének ábrázolása, portréja, kutatási területeinek vagy életének eseményei a kiállítás központi témája. Neumann viharos felhőkön is a jövő felé haladó vitorlás képében mint felfedező jelenik meg egy festményen, máshol Einsten és tanítványainak csoportképe is látható, köztük, a háttérben álló Neumann-nal.
Már a legkisebbek rajzain is szerepel a robotika, a digitalizáció vagy a játékelmélet. Society a címe annak a munkának, amelyen Elon Musktól kezdve a macskamémeken, bitcoinon és az amongus játékfiguráján keresztül az aktuális youtuberekig, a ma teljes internetes társadalma jelen van.
Az egyik legfontosabb Neumann elvet, a kettes számrendszer alkalmazását dolgozza fel a Nemes Artúr, a szemben látható akril-triptichon pedig a számítógép mint hardver absztrahált képeként, mikrocsipek, kábelkeresztmetszetek, be és kimenetelekként is értelmezhető. Megjelenik a számmisztika, a hálózat-elmélet, vagy a 3D-vel nyomtatott Edvac modellt bemutató objekt az első olyan számítógép előtt tiszteleg, amely a memóriában tárolja a programot is.
A Séta a tejúton és a Marsjáro lego mobil c. alkotások már az űrkutatásról beszélnek.
Maga a technológiai fejlődés a témája Csikós Klára munkájának, a tudás és a fejlődés megállíthatatlansága a fibonacci spirál avagy csiga megjelenítésevel Horváth Boglárkáénak, és mindennek az apokaliptikus végidőbe torkolló ábrázolása Fall Dóra rajzának.
Érdekes témát alkotnak a matematikailag leírható jelenségek és az emberi mivolt összefüggései és ellentmondásai. A mesterséges intelligencia organikus, emberi és élő szerves jellege Kramer Jázmin dekoratív rajzának témája, és az ember és robot lehetséges emberi kapcsolata Elekes Panniénak. Az ügyesen megoldott, behúzó perspektivikus tér, a VR világának döbbenetes realitása jelenik meg Nagy Maja munkáján.
Az atomkutatás árnyékait érinti Loy Korizni Nárcisz radioaktív veszélyre is utaló uránzöld színvilága. A technológiai fejlődés kronológiáját pedig egy valódi fatörzs évgyűrűivel illusztrálja a Debreceni Kazinczy iskola alkotócsoportja, miközben az idő előrehaladása mellett a fejlődés etikai kérdéseire, ellentmondásosságára, a környezetre gyakorolt pusztító hatásaira is utalnak a tűzben égett zománc technikai alkalmazása által.
Amellett, hogy a kiállítás Neumann nagysága előtt tiszteleg, olyan interdiszciplinális, azaz tudományok közötti értékeket mutat fel, amelyekre ma óriási szükség van minden területen. Azt gondolom, hogy a társadalom és természettudományok, jelen esetünkben a művészet és a tudomány összekapcsolódása, közös, együttes gondolkodása olyan eredményekre vezethet, ami az élet és a jelen legnagyobb kérdéseire adhat valódi válaszokat.
Megnyitó: 2023.12.02. szombat 11:00
Megnyitja: SZALAY Imre, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója
Megtekinthető: 2023.12.02. – 12.16.
Zsűritagok: DÉNES Gábor filmrendező, HAJDÓ Ákos Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója, SZTOJÁNOVITS Andrea fényművész, TALYIGÁS Judit Neumann Társaság tagja, e-Hétköznapok szakosztály elnöke
Együttműködő partner: Neumann Társaság