BÁNYAY Anna
Az Egy délután emlékére c. alkotás az – olykor ünnepet jelentő – hétköznapok mulandóságát ragadja meg. Egyben reflexió a grafika sajátos műfajára, ami időtálló síkra helyezi a pillanatnyit, fontossá a feleslegest. A rézkarcba rögzített hétköznapi tárgyak látszólag véletlenszerűen kerülnek egymás mellé. A pillanatot dokumentáló szerepük mellett azonban, valójában minden motívum mély, személyes jelentést, teljes gondolat- vagy emléksorokat hordoz.
A kisméretű rézkarcok olyan keretekben kaptak helyet, amelyekben általában a “családi emlékezet” dokumentál. Az összehasonlító jellegű gesztus itt is megismétlődik: a képkeretek a művész nagyszülei és édesapja hagyatékából származnak.
A kulturális emlékezet a társadalom számára fontos eseményeknek állít mementókat. A tárgyegyüttes arra tesz kísérletet, hogyan válik egy egzisztenciális szinten fontos, személyes emlék a közösség számára is láthatóvá és értelmezhetővé.
BARÁTH Fábián
A két munka egy hagyományos festészeti műfaj, a tájkép kortárs szobrászi feldolgozásának lehetőségeit keresi. A táj mint a mimetikus ábrázolásmód alapvető motívuma paradox módon végtelen formai lehetőséget teremt a szobrászi megfogalmazásban, és akár a legletisztultabb absztrakcióig való eljutást eredményezi. Eközben a felülnézeti perspektíva a néző számára a madártávlat hatását kelti, és a hajló formákban egy kanyon vagy egy hegyoldalban csordogáló patak látványát idézi fel.
A plasztikák a külső természet és a belső táj kiaknázhatatlan jelenségét és tartalmi gazdagságát kutatják a fizikális és mentális mélység megélésétől a magasba emelkedés szabadságáig. A formák egyszerre utalnak a lírai szépségű anyaföld és a Föld pusztulás utáni állapotára.
Mindkét alkotás hagyományos technikával, agyagból és viaszból készült, és maga a művész végzi az öntést is, a többezer éves viaszveszejtéses eljárással.
CIFRA Anett
Az első látásra egyszerű ready-made-ként megjelenő munka valójában egy hagyományos sokszorosító grafikai eljárással, litográfiával készített hiperrealista objekt. Az alkotás olyan kérdéseket fogalmaz meg, hogy hol lehet ma tere egy tradicionális technikájú grafikának. Hogyan lehet aktuális, hogyan hagyhatja el a falat, a makulátlan papírt, keretezettségét, sorszámozott létét? A napraforgó mag − mint legegyszerűbb emberi táplálék − az emberi elégedettség legkisebb közös nevezőjeként is értelmezhető – mondja Ai Weiwei. Az egy és a sok, az egyén és a tömeg, az én és a társadalom közötti összetett kapcsolat szimbóluma, Cifra Anett feldolgozásában a művész mint magvető szerepének allegóriája is. Az üres héjak a közösség és a művész viszonyának mulandó nyomai maradnak.
A Recovery c. munka a karantén alatt készült, és az akkor kényszerűen önmagunkkal töltött időre, ennek mélységeire, lehetőségeire és nehézségeire reflektál. A formavágott papír a gyógyszeres dobozok sablonját idézi, amiben elrejtve jelenik meg a teljes alakos önarckép: a személyes, belső tér.
CSERVENKA Edit
A festményeket erőteljes színek, hússzínű emberi figurákká formálódó vagy biomorf szürreális alakzatok jellemzik. A bonyolult és dinamikus jelenetek − melyekben egyszerre lírai és mégis nyers szemlélet érvényesül − a barokk bacchanáliák és érzéki csendéletek kortárs ötvözetei.
A munkákból árad a festői folyamatban való elmerülés különleges élménye, a felszabaduló energiák áramlása, a kitáguló idő megélése. Az a legbensőbb alkotói állapot, amely során a művészi szubjektum legszemélyesebb pillanatában képes megnyilatkozni.
A figuralitás és absztrakció határán egyensúlyozó kompozíciókban, bár nem szerepelnek sem valós emberi testek, sem felismerhető arcok, a befogadás során a kép mégis folyamatosan a konkrét és beazonosítható, illetve a sejtelmes és a többértelmezhetőség libikóka állapotában tartja a nézőt.
CSORBA-SIMON István
A fotósorozat és az installáció középpontjában személyes emberi emlékeket hordozó, egyéni történettel rendelkező növények állnak, melyekkel Csorba-Simon István mint művészeti alapanyaggal tevékenykedik. A növények lehulló leveleit nedves zsebkendőben újraéleszti, külön gyökerezteti, majd elülteti és táplálja. Köréjük kitámasztó szerkezetet épít, hogy fejlődésüket támogassa. A folyamat fázisait csendéletszerű beállításokba rendezve, időtlenné váló fekete-fehér fotókban rögzíti vagy negatív árnyképet létrehozva fényérzékeny papírra vetíti.
Az installációban szereplő hagyományos kézirajzok vagy fotóalapú munkák egy jelentésrétegekkel rendelkező folyamat részei. Az alkotás folyamatán van a hangsúly, amely mint metafora magát az életfolyamatot képezi le. Az anyaggal, ez esetben az élő növénnyel, a természettel való személyes kapcsolat fontosságára kerül a fókusz. A növények átalakulási folyamatai az emberi egzisztenciával állnak párhuzamban.
DRABIK Tamás
Drabik Tamás ókori mitológiai témákat ültet át mai köntösbe az antik klasszikus szépség formai jellemzőinek teljes ignorálásával. Munkáit az emberi ormótlanság és barbarizmus kifejezése mellett kritikus irónia hatja át. Sisakos feje és pajzsa – bár egy antik római katona és egy gorgófej témáját dolgozza fel – szomorú aktualitással rendelkezik.
Az alkotói folyamat is ókorian maszkulin: ipari jellegű, nehéz fizikai munkával járó tevékenység, ahol az alkotó hegesztéssel, domborítással, hővel kovácsolva hozza létre szobrait, és műhelyében sarokcsiszolót, fúrógépet, köszörűt, maró- és kéziszerszámokat használ.
Szándékolt antiesztétikával komponált expresszív alakjai, konkrét figurális megjelenésükön és jelentésükön túl, érzetek, emlékképek, saját lelkiállapotok kifejeződései, amelyek önarcképi utalások is egyben.
GERGELY Réka
Gergely Réka alkotásai a japán esztétika által áthatott meditációs objektek. A hagyományos szobrászat és az installáció műfajának finom határán mozogva a különböző anyagminőségek közötti kölcsönhatásokkal operálnak. Korábbi munkáit, mint pl. az Ararát, hagyományosan kemény és nehezen megmunkálható szobrászati anyagok, a bronz és a vas használata jellemzi. E szilárd halmazállapotot azonban szakrális jelentésrétegeket hordozó, hamu hatását keltő, por állagú anyagminőségekkel párosítja.
A textil vagy fonal mint új kísérleti anyag az elmúlt pár év hozadéka. Az Árnyékok dicsérete c. munkán a rézhuzalok, illetve a fonalak sűrűsödő-ritkuló ritmusa és struktúrája szelíd transzparenciát hoz létre. Alkotásai csend-teremtő erőtérrel rendelkeznek: olyan személyes rítusok tereit hozzák létre, amelyek a bensőséges kontempláció helyévé válhatnak.
GULYÁS Andrea Katalin
Gulyás Andrea Katalin a személyes életteréből érkező impulzusokat dolgozza fel munkáiban, alkotásai ugyanakkor a jelen társadalmának mindennapjaira is reflektálnak.
Hétköznapi tárgyai ikonikus elemekké, absztrakt gondolattá válnak üres tereiben, és olyanformán találkoznak egymással, ami a szokatlanság és a kizökkentés eszközével új kontextust teremtve jelenít meg egy-egy fogalomkört vagy problémát.
A Megszorító intézkedések című sorozat egy, az elmúlt években mindenki életében jelenlévő helyzetet és az annak következtében jelentkező nehézségek sorát dolgozza fel. A koronavírus-járvány kapcsán átélt élethelyzeteket, magával a betegséggel való megküzdést és annak hosszútávú, az életminőségre gyakorolt hatását vizsgálja, valamint reflektál a globálisan jelenlévő közhangulatra, a magányra, az elszigeteltségre, és a gazdaságot érintő megpróbáltatásokra.
JAGICZA Patrícia
Az Old skin sorozat alkotásai festmények, amelyek egy 15. századi flamand korareneszánsz festő brutális aprólékosságával készültek: minden festékpötty, az összes apró reflex az anyagszerűséget, a matéria látványosságát szolgálja és a mesterségbeli tudásról beszél.
Eközben a munkák kiindulópontja egy ready-made, egy a kosárlabda volt. Egy bagatell tárgyat emelt ki a művész a mindennapi környezetéből és megfosztva azt eredeti funkciójától a művészet szintjére emelte.
Az egyszerű művészi gesztus mögött egy folyamat áll, ami a vedlés tematikáját dolgozza fel. A kosárlabda felboncolása, meghámozása, megnyúzása, majd különböző variációkba rendezése és elemzése során a rücskös felszínű gumilabda rétegei leválnak, levedlenek a hordozóról, új formákká, entitásokká alakulnak a vásznon. Felismerhetetlenségig darabolt kosárlabdákat látunk, ahol a teljességet, egységet jelentő gömb forma szeletekre bomlik.
JÁNOSI Kata
A Void című sorozat témája az üresség, az üres tér kérdésköre – illetve az, hogy az üres tér mit is jelent valójában a képzőművészetben. Hogyan lehet jól használni úgy, hogy a hiány jelentéssel bírjon? Hogyan kapcsolható össze vizuálisan és tartalmilag az absztrakt festészet egy konvencionális műfajjal, a tájfestészettel? A sorozat arra tesz kísérletet, hogy a valós látvány formáit ne redukálja, egyszerűsítse a festő, hanem újra és újra eltakarva és lefedve azokat, a „semmi” megjelenítése felé haladjon.
Az alkotói folyamat személyes élményekkel kezdődik, minden képnek személyes vonatkozása, egyedi története, valós helyszín-megélése van. A kép tájelemekből indul ki, sok esetben vastagon felvitt gesztusokkal festett, amire aztán ragasztott anyagdarabok kerülnek, amelyek elfedik az alattuk lévő eredeti, színesebb világot. A természeti elemek konkrétsága eltűnik, helyettük a fény, a szín, az atmoszféra, az érzetek és a rejtély válik láthatóvá.
KECSŐ Endre
Alacsony horizont előtt, intenzív színekben, a görög domborművekhez hasonló maszkulin formájú, robosztus figurák idézik meg a Szabin nők vagy Európa elrablásának jelenetét. A mitikus alakok karjában felmutatva a nőalak mint Vénusz vagy Olimpia fekszik és tekint ki a képből. A művészettörténetben újra és újra feldolgozott toposz, a női akt az örök érvényű esztétikai igazság és az európai művészet allegóriájaként is interpretálható.
Kecső Endre a klasszikus festészet és szobrászat antik mitologikus témáit helyezi új megvilágításba monumentális méretű és erejű vásznain. A mítoszok világát mint az öröklét és a mulandó között hidat vizsgálja, amelyben alapkérdésekre vonatkozó válaszokat kutat. Ebben a ma témáitól és jelenségeitől való elfordulásban a maradandó értékek utáni vágy nyilvánul meg. A mítosz számára nem múltba nézés, hanem ösztönzés a jelen megélésére és a jövő keresésére.
KIRÁLY György
Király György festménye a reneszánsz és a barokk korából származó archaikus olajfesték technikával készült. Lazúros festésmód jellemzi, amely során számos, erősen higított festékréteget visz fel az alkotó a vászon felületére. A rétegek így áttetszőek maradnak, és látható lesz az alattuk lévő felület is. A sok réteg együttese remegő, párás hatást teremt, amelyben feloldódnak a kontúrok, amely által a motívumok egy imaginárius térből, egy másik világból érkező üzenetté állnak össze.
A képeken ismétlődő egyetlen nagy motívumcsoport látszólag egyszerű látványt nyújt, amely egy bögréből és egy kis tálból áll. Sejtelmes, lebegő, gyengéd plasztikájú tárgyak egy asztalon, statikus mozdulatlanságban. A képek fő témája mégsem a két tárgy, hanem egy általuk megidézett érzés vagy belső állapot, egy emlékfoszlány, egy illat. De főleg a szüntelen kommunikációs boom és zaj ellenpontja, a hiány és a csend. Morandi csöndje, Rothko csöndje, vagy Valaki csöndje.
NAGY Sára
Képeiben egy régi, klasszikus műfaj, az önarckép változik át 21. századi kíméletlen önvizsgálattá. Az önportré szokásos, objektív ábrázolásmódjával szemben, és különösen a női arc hagyományosan szép és harmonikus reprezentálásával ellenététben ezek a nő-képek a csúnyát és az elrettentőt képviselik. A brutális arcok, a görcsbe rándult, kicsavarodott, torz és groteszk formák ellentmondásosan beszélnek a ma emberi, női szerepeiről. Az alakokban Schiele és Freud felszabadult és mégis szenvedő embere néz szembe önmagával. Értetlenül, feldúlt állapotban és szemrehányó lelkülettel küzd a helytállás képtelenségével, az öregedéssel, a szépség elmúlásával járó funkcióvesztéssel, a siker hajszolásának kiégésével.
Egyaránt rendkívüli kifejezőerő jellemzi a festményt és az egyedi kézirajzot is. Széles, erőteljes, indulatból fakadó ecsetvonások és vonalak, erős színek, és a zavarba ejtő, szuggesztív tekintetek teszik kikerülhetetlenné műveivel szemben az érzelmi azonosulást vagy épp a teljes elutasítást.
ŐRY Annamária
Őry Annamária festészetét a 19. századi romantika szellemisége hatja át. Stílusa festői, lírikus és szemlélődésre késztető, mégis konkrét, kritikus és aktuálisan mai. Motívumait is a romantika tájkép műfajából meríti, képein hatalmas magányos fák jelennek meg, melyek nemcsak bölcs és csendes szemtanúi az ember világának, hanem a jelen problémáira is utalnak.
Fái − mint élő óriások − önálló, filozofikus hatalommal bíró entitásként magasodnak, messzire nyúló múlttal és beláthatatlan jövővel. Függetlenek és bárminek ellenálló erőt képviselnek. Egyben az élet, a földi lét táplálói, hatalmas éltető lények, melyek a legkülönbözőbb kultúrák mitológiáiban betöltött szerepükhöz hasonlóan itt is az élet feletti hatalom szimbólumaként jelennek meg. Az időnek kiszolgáltatott emberi létezéssel szemben a végtelen idő vágyát képviselik.
A ciprusok csendre, meditációra és a természettel szembeni önkritikára késztetik a befogadót.
PETHŐ Anikó
Az Üzenet c. festményben a tárgy és környezete egyetlen felületté válik, egy benyomássá. Összegzés, trompe l’oeil, ahol egységben érzékeljük a tárgyat és annak környezetét. A gépies tömeg-minta sík felületén egy térbeliséggel rendelkező apró tárgy, egy postit jelenik meg. Rajta egyedi, emberi kéz rajzolta szíves motívum és egyetlen szó. Éppoly fontos, mint amennyire jelentéktelen.
Az Exit c. munkán két ellentétes világ ütközik a felületen: jelen és múlt, valóság és vágy, egzisztenciális lét és intellektuális szabadság. A menekülő útvonal mégis az ismeretlenbe vezet. A kompozíció felső részén középkori katedrálisok gótikus mérművei sorakoznak idilli reneszánsz felhőkkel, miközben a centrumban a pop-art felnagyított bagatell tárgya, egy felülnézetből ábrázolt felmosóvödör látszik zuhanyfejjel, a ma hétköznapiságának csillogóan festői krómacél felületeivel.
SINKA Péter
Sinka Péter grafikai sorozatait folyamatos áramlás és lendület jellemzi, állandó formából formába bomló és alakuló metamorfózis. A képek sokszor utalnak a fizika és metafizika határán álló jelenségekre, és megfoghatatlan létezők, mint például a fény vagy a hang mozgásának vizuális megjeleníthetőségével foglalkoznak. A természet elvont és organikus ábrázolásának lehetőségeit párosítják: az élő és az élettelen, az anyag és a szellem, a koncepciózus és az ösztönös folytonos egymásba fordítását keresik.
A művészi grafika hosszú, lassú alkotói folyamatában születnek aprólékosan míves munkái, már létrehozásuk is meditációs tevékenység. A médium alkalmazása művészi gesztus, szimbolikus választás is egyben: a tradicionális sokszorosító grafika mint autonóm művészi kifejező eszköz a műfaj kortárs legitimációját támasztja alá.
SZABÓ Franciska
Szabó Franciska, a Kisképző tanáraként éveken keresztül tanított művészettörténetet. Diák a művészettörténetből című sorozata a kortárs művészet jól ismert, innovációra törekvő szemléletével ellentétben a „művészettörténeti előkép” kérdéskörével foglalkozik. A kortárs festő és a művészettörténeti hagyomány viszonyát teszi vizsgálata tárgyává.
A képek forrását azonban nem egyszerűen régi híres festmények jelentik. Kiindulópontjuk mint talált tárgyak, a Kisképző egykori művészettörténeti személtető anyagai, az oktatásból kivont diafilmek voltak. A néhány centiméteres, technikai elavultságuk miatt képhulladékká vált diák a nagyítás művészi gesztusa során közel öt négyzetméteres pannókban kelnek életre. Színviláguk, részleteik, opálos hatásuk a diaképek kifakult, megsárgult, sérült sajátosságait hordozzák. Szétdaraboltságuk a művészettörténet megismerési folyamatának esetlegességére, a reprodukció-hatás problematikájára is utal.
TÓTH Angelika
Tóth Angelika a nagyméretű freskófestészet tradícióját emeli át a kortárs szférába. Képe egy hatalmas barokk festmény és egy Jackson Pollock kép hibrid parafrázisaként hat. A vászonfestészetben különösen monumentálisnak számító képein úgy festi meg a mai hétköznapok eseményeit, mintha az élet minden napja a festészet virágkorát ünnepelné. Mintha soha senki nem mondta volna ki a festészet halálát, elavultságát, túlhaladottságát. Egyszerű természeti környezetbe helyezi figuráit és a zsánerszerű jeleneteket intenzív színekkel, hatalmas, szabadon kezelt ecsetvonásokkal, őrült dinamizmussal hordja fel a vászonra. Ez a motívumhalmozás és az érzéki látványelemekben való tobzódás olyan eruptív, semmivel sem törődő, ösztönös erővel valósul meg, hogy eltörölni látszik a festészet kortárs relevanciájának dilemmáját.
UTCAI Dávid
A Jazz és a Polaroid képek egy nagyobb képciklus, a Kozmikus üzenetek sorozat darabjai. A két munka a geometrikus és az organikus elemek viszonyát vizsgálja a függőleges szabályos elemek, valamint a teljesen szabad, a megfelelési kényszertől menekülni próbáló, felszabadult gesztushalmaz ütköztetésével. A Polaroid esetében a sávozás a hetvenes és nyolcvanas évek ikonikus fényképezőgépének, a Polaroidnak a logójára épül, a gesztusok pedig az ehhez kapcsolódó absztrakt asszociációk. A tengerpartszerű és egyben kozmikus, de mindenképp játékos villanások az elmúlás, a lebomlás és a köddé válás kifejezői − ahogy a fotók megsárgulnak, elvesznek, megsemmisülnek az évek alatt az emlékeinkkel együtt.
A Jazz esetében a mértani egység a napellenzők vásznaiból indult ki és erre került rá a gesztusmassza, amely egy tengermelléki városban való céltalan csavargás könnyedségére, tétnélküliségére utal. A szabályos, cikkcakkos, tekeredő vonalak a dinamikusságot hangsúlyozzák, amely ritmus felszabadult, spontán, mint egy Miles Davis improvizáció.
VÉGH Júlia
A Rózsaszín szoba, lépcső és csillár c. munka a tér – nem tér gondolatát és a rész-egész viszonyát vizsgálja.
A teljes, figurálissá összeálló képegység mellett az egyes darabok önállóan is működő, absztrakt formavilágú kompozíciók, melyekben a belső világára való fókuszálás és a külső térélmény kettőssége érvényesül. Mechanikus, geometrizáló építkezésüknek ellenpontot ad a felület pasztózus és nyers ecsetkezelése és a képi határok átlépésének gesztusai. A munkák kiindulópontját sok esetben divatmagazinok fotói adják. A pophatás és pink mint a gyermeklét és az emlékezés szimbóluma Végh Júlia korábbi, társadalmi tematikájú sorozatának is központi eleme volt.
A klasszikus festészeti technikákat és anyagokat, mint az olaj és az akril festék vagy a vászon- és a papírhordozó, festett és újrahasznosított textillel ötvözi.
VEREBICS Kati
A hagyományos festői eszközökkel és kollázzsal kevert képek mezopotámiai és egyiptomi hatások alkalmazásával az ősi korok és a ma emberének viszonyát vizsgálják.
A képeken összegyúrt korok lenyomatai, a múlt és a jelen együttesen, egymásba fonódva, egymásra hangolva jelenik meg. Mindkét munka egy egyiptomi istenség és egy kortárs személy kettős portréja. Az egyiptomi ikonográfiában oroszlánfejjel ábrázolt Sekhmet (vagy Szahmet) istennő ellentmondásos természete nyilvánul meg a női változatban: a harcos tulajdonságok és a gyógyítás-védelmezés párosítása. Az anyagok együttélése is hasonló: a kézzel merített papírdarabok reliefszerű domborképpé alakítják az egyébként olajjal festett alkotást.
A Múzeumban c. alkotás egy Egyiptomi múzeumi látogatás emléke: a jelen egy pillanatának és a múlt egy darabjának szürreális együttállása, ahol az érintő gyermekkéz és a szobor fején almába harapó kéz egymásra rímel.
