Programok

  • ARCHÍV
  • Pedagógus nyílt nap - bemutatkozik a Deák17 Galéria

    -

    Lassan első évünk végéhez közeledünk, számtalan tapasztalattal, élménnyel lettünk gazdagabbak, sok új programokat indítottunk el, melyeket szeretnénk megosztani az érdeklődő pedagógusokkal, művészeti neveléssel foglalkozó szakemberekkel. Első pedagógus nyílt napunkon a galériát és programjait, a benne rejlő lehetőségeket szeretnénk bemutatni illetve szeretnénk megkérdezni a résztvevők véleményét és meghallgatni igényeiket, tapasztalataikat, hogy minél inkább a gyerekek, családok és iskolák igényeinek megfelelő programokat tudjunk kínálni.

  • Talajfogás utazó tárlat a Sziget Fesztiválon

    -

    Az idei Sziget Fesztiválon az ArtZone programok között galériánk utazó tárlatát, a Talajfogást, illetve a hozzá kapcsolódó programokat is megtalálhatóak. 

  • Makettező nyári táborok

    -

    2015-ben között a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria nyári táborának témája a város volt, ezen belül is a Margitsziget volt. Az egyhetes program során a résztvevők egyéni, páros és csoportos művészeti foglakozásokon vehettek részt, melyek középpontjában a Város állt. A mindennapi városi környezet felépítése és architektúrája, természetes és mesterséges építményei adták az alapot a különböző technikákat bemutató foglalkozások során. A hét végére az egyes foglalkozások folyamán készült produktumok egy város-maketté álltak össze. 

  • GÉPEMBEREK kiadványbemutató

    -

    GÉPEMBEREK kiállításhoz kapcsolódó kiadvány-bemutatót és kötetlen tárlatvezetés tartunk a kiállító művészekkel június 10-én 18.00 -tól.