Filmes Nyári Tábor a Deák17 Galériában

-

Filmes tábor gyerekeknek! A Filmjátszó nyári táborában közös kisfilmet, zenés klipeket, tematikus videókat készítünk.

Forgass mobillal!  -  Egyszerű eszközökkel, mobillal, tablettel forgatunk, ami úgyis a gyerekek kezében van, de most eszközként, aktívan használják majd kreativitásuk kibontakoztatására. A táborban csapatokban, stábokban dolgoznak együtt a gyerekek. Kipróbálhatják magukat rendezőként, színészként, mikrofonosként, operatőrként, sminkesként.

Minden nap más helyszínen forgatunk a gyerekek által kitalált forgatókönyvek alapján. A tábor utolsó napján premier! A szülőknek, barátoknak levetítjük az elkészült alkotásokat,amiket bármikor visszanézhettek a filmjátszó youtube csatornáján.

Minden nap reggel 9:00 - 16:00-ig tartanak a filmes programok. Napi háromszori étkezést biztosítunk a gyerekeknek. Az ételallergiákat is figyelembe vesszük az étkezések során.

A táborvezetők a filmes szakmában dolgoznak, emellett elkötelezett hívei a gyerekfilmek felvirágoztatásának és több éves tapasztalattal rendelkeznek gyerekek filmes foglalkozásai terén.

A táborvezetők: Füredi Marcell, Haragonics Sára, Lakos Nóra, Somogyi György, Ascher Károly

A tábor helyszíne: Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria  - 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17. - I. emelet

Dátum: 2019. június 17 - 2019. június 21.  9:00 -16:00

Ajánlott életkor: 13-16 év

További részletek és jelentkezés: a Gyerekfilm Akadémia honlapján

A nyári tábor ideje alatt fotókat készítünk. A regisztrációval a gyerekek és szüleik is hozzájárulnak, hogy fotók és videófelvételek készüljenek róluk és ezeket a Galéria kommunikációs célokra felhasználja.