Katalógus

  • Kölykök + képregények

    A Deák17 Galéria kiállítása kortárs magyar grafikusok képregényeiből nyújtott válogatást, melyek témája, valamint célközönsége a legifjabb nemzedék. - Az első igazi képregények több mint 100 évvel ezelőtt jelentek meg Amerikában, és míg korábban népszerűségük nem volt töretlen, manapság közkedveltségük egyre csak növekszik. Bármely korszakban vizsgáljuk ezt a médiumot, elmondható, hogy gyakran szereplői illetve publikuma is a gyerekek közül kerülnek ki. A tárlaton kedvenc meséinktől kezdve, megjelentek gyermekkori álmaink és traumáink, az első szerelem, a kamaszkori problémáink majd a fiatal felnőttkori dilemmáink, valamint szülővé válás katarzisa, amelytől kezdve mi már nem lehetünk többé gyerekek.

  • Város vs. Természet

    A Deák17 Galéria Város vs. természet kiállítása 2008 és 2018 közötti kortárs magyar művészek alkotásaiból válogatott. - Városi létünkben egyre hangsúlyosabb, egyre inkább teret nyer a természetbe való visszavágyódás. A gerillakertészkedés, vagy a közösségi kertek a főváros közepén mára már mindennapi látvánnyá váltak. Hogyan hódítja vissza a várost a természet?

  • Ata meséi - Ata Kandó gyermekfotói a Deák17 Galériában

    2018 tavaszán a portré, a néprajzi fotó és a divatfotó területén is kiemelkedőt alkotó magyar fotográfus, Ata Kandó gyermekfotói mutatkoztak be a Deák17 Galériában.

  • Kluger Zoltán - Modernista nézet egy új földön

    Kluger Zoltán fotóin egy állam, Izrael megalakulását, egy nemzet önállóságra törekvését, a XX. század véres tragédiái után feltámadó, újjáéledő reményt örökítette meg. A Deák17 Galéria kiállításán bemutatott fotókon a II. világháború és a Holokauszt után, egy nép talpra állását, egy új ország születését követhettük nyomon. A néhol propagandisztikus hangulatot sugározó képek arcain egyszerre fedezhetők fel az átélt megpróbáltatások, borzalmak nyomai és az új, szebb jövő reménye, törhetetlen akaratereje és tenni vágyása.

  • Meseváros - Budapest - A Főváros a gyermekkönyvek illusztrációiban

    A kiállítás a város sajátos nézőpontját tárta fel Budapestnek, mikor a gyerekeknek szánt könyvek illusztrációin át megjelenő arcát vette górcső alá. Milyen a mesekönyvek, gyerekkönyvek illusztrációiból kibontakozó fővárosunk képe? A felnőttek számára zajos, nyüzsgő közeg, a benne élő kicsiknek csupa meglepetés és felfedésre váró látnivaló, a tőle távol élők vagy ide érkező látogatók számára pedig a világ egyik legszebb városa. A kiállítás mintegy húsz neves hazai gyerekkönyv-illusztrátor eredeti alkotását mutatta be lapozható könyvek, társasjátékok, filmek és egy interaktív várostérkép segítségével.

  • Bartók 135

    A Bartók 135 kiállításon Bartók Béla születésének 135. éves évfordulója alkalmából a Deák17 Galéria által meghirdetett országos pályázatára beérkezett legjobb diákmunkák illetve meghívott kortárs alkotók a témára reflektáló művei voltak megtekinthetők.

  • CHIM [David Seymour]: A háború gyermekei

    David Seymour 'Chim', a világhírű fotográfus és a Magnum Photos egyik alapítója. Magyarországon és Lengyelországban a II. Világháborút túlélő gyermekekről készített portréiból került megrendezésre kiállítás a Deák17 Galériában.

  • A fény nemzetközi éve 2015

    A Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria 2015-ben csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia Fény Nemzetközi Éve 2015 programsorozatához. Ennek keretében az alábbi kiállítások kerültek megrendezésre:

  • Dobozterek, magán(y)gyűjtemények

    A Dobozterek, magán(y)gyűjtemények kiállítás átfogó képet kívánt adni a kortárs magyar dobozművészet különféle irányzatairól, idősebb és fiatalabb művészek dobozmunkáin keresztül. A kéttagú cím a kiállítási anyag két fókuszú megértéséhez ad segítséget. Először magát a Dobozteret érdemes definiálni, utána pedig a hozzákapcsolódó Gyűjteményre kerül a hangsúly. A doboztér egy mindent befogadó forma, építhető bele grafika, festmény, tárgy vagy videó is, és általában egyik oldaláról szemlélhető belső tér képzetét kelti. A dobozok alapvető tulajdonsága, hogy kihasítanak egy szeletet a térből, ezzel kiemelik azt, ami bennük van és kizárják a külvilágot.