Makettező nyári táborok

-

2015-ben között a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria nyári táborának témája a város volt, ezen belül is a Margitsziget volt. Az egyhetes program során a résztvevők egyéni, páros és csoportos művészeti foglakozásokon vehettek részt, melyek középpontjában a Város állt. A mindennapi városi környezet felépítése és architektúrája, természetes és mesterséges építményei adták az alapot a különböző technikákat bemutató foglalkozások során. A hét végére az egyes foglalkozások folyamán készült produktumok egy város-maketté álltak össze. 

 

2016-ban ismét megrendeztük nyári táborunkat, melynek három turnusában dolgozták fel a gyerekek a Városliget épületeit és zöld környezetét. Az egyhetes program során megismerkedtünk a Városliget történetével és a makettezés lehetőségeivel, eszközeivel, módszereivel. A napi foglalkozások során a Galériában a makettek fejlesztették a gyerekek a délelőtti foglalkozások során, majd délután a Városligetben a szabadkézi rajzot, a színekkel való alkotást, a gipszöntést, a papírmasé technika használatát gyakorolhatták. Az utolsó napon 4 csapat összeállította a nagy Városliget makettet és közös prezentációval mutatták be, hogy mely épületeket és technikákat használták fel a munka során, összegezték tapasztalataikat. A programot ismét land art alkotásokkal fejeztük be. 

 

2017-ben a XI. kerületbe vezetett az utunk és a Feneketlen-tó környezetét örökítjük majd meg.

 

2018-ban a városban létező, jelenlevő legkisebb állatokkal foglalkoztunk, helyszinül pedig a Galéria mellett a Margitszigetet választottuk. A tábor témája a természetes és környezetbarát anyagokból készülő, a város legkisebb lakóinak szánt rovarhotelek voltak. A „hotel” nemcsak búvóhelyül szolgálhat a rovaroknak, hanem valóban élhetnek ezekben az építményekben, táplálkozhatnak, szaporodhatnak. Mindennek a megvalósításához számtalan eszköz, anyag állt rendelkezésünkre, amiket kizárólag a természetből „vettünk”, természetes anyagokat használunk. Az építményeket hasznosságuk mellett művészi alkotásként is értelmezhetjük és törekedtünk is az alkotás egyedi, kreatív megformálására.