Az épület

A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria Budapest Belvárosában, a Deák Ferenc utca 17. szám alatt található. Az intézmény az épület első emeletén működik, ahol 537 négyzetméter alapterületen kiállító-, foglalkoztató- és irodaterek kerültek kialakításra. Az önkormányzat tulajdonában lévő épület első emeletét 2014-ben újítottak fel a Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programja keretében, hogy ingyenesen vagy kedvezménnyel látogatható kiállításokat, programokat, foglalkozásokat és pályázatokat kínáljon, és ezáltal hozzájáruljon a fiatalok kortárs vizuális kultúra területén szerzett tudásának bővítéséhez.

A Deák Ferenc utcáról
1789-ben Schilson János báró (a Lipótvárost szabályozó tervével együtt) hozta létre a ma is fennálló Deák Ferenc utcát, amelynek már ekkor fontos funkciója volt: a vásárteret kötötte össze a hajóhíddal. Ez ekkoriban azért is nagy jelentőségű volt, mert a Lánchíd megépítéséig ez volt az egyetlen út Pest és Buda között. A környékbeli telkek és ingatlanok ezért már a kezdetektől fogva nagy értéket képviseltek. Számos lenyűgöző, a kor legnagyobb tervezői által megálmodott ház épült az utcában.

A Deák Ferenc utca 17.
Az itt található hatemeletes lakó- és irodaépületet a Révész Sámuel és Kollár József alkotta építész páros tervezte (ahogy a 23. szám alatt található épületet is). Az épület eredetileg a német Jugendstil-architektúra jegyeit hordozta, a homlokzatot azonban 1912 óta többször átépítették. Ennek köszönhetően idővel sokkal egyszerűbb, modernebb külsőt öltött.

1976-ban az épület műemléki védettség alá került, majd a 2000-es években korhűen állították helyre, hogy tökéletesen illeszkedjen környezetébe. Érdekesség, hogy a Bécsi utca 5. és a Deák Ferenc utca 17. homlokzatainak helyreállításához összesen 16 tonna rezet használtak fel. A felújítás után is olvasható maradt a tervezők neve az épület falán.